Füles Odú

“… az csak egy ajtó…”

Azt mondják, nem kell a halállal foglalkozni… lássuk be, marha nehéz úgy nem foglalkozni vele, hogy közben nap, mint nap halnak meg barátok, szerettek, híresek, kedvencek… Persze az ember megteheti, hogy három másodpercig sajnálja, általában inkább magát, mert valakit, akit talán soha nem is ismert elveszítetett. De nem hiszem, hogy ez így rendben lenne. Általában… Tovább »

Most ilyen a karácsony… más…

Ritkán írok családi dolgokról, de mindjárt itt a karácsony… és ez mindig olyan jó is, meg rossz is… Régen a karácsony olyan igazi szuperünnep volt, amit jobban várt az ember, mint a saját szülinapját. Régen advent első vasárnapján már gyönyörűen fel volt díszítve minden, most még egy héttel később is kerestük a piros gömb helyét,… Tovább »

Elhervadt virágok a hospice világnapra

Hát ennél tervezni se lehetne jobban. A blog századik bejegyzése pont az új könyvről szól, hát ez csupa ünneplősdi. Szóval ne is húzzuk az időt, beszéljünk a lényegről. Október 8-a a hospice és palliatív ellátás világnapja. Aki régóta olvas, és ismer, az tudja, hogy szerintem ez nagyon fontos, és sokkal többet kellene róla beszélni, mint… Tovább »

Most mi lesz…

Egyszer már elkezdtem ezt a bejegyzést, de aztán inkább hagytam… Most kitöröltem, és újrakezdtem. Mert az ember olyan… igen, még én is… hogy sok mindent biztosnak vesz, még akkor is, ha legbelül tudja, hogy nem az. Nem olyan régen, mondjuk épp egy órája, gyanútlanul pörgettem a híreket, és akkor megláttam… ott volt, sorban a sok… Tovább »

Ilyen az élet az onkológiai osztályon

Rendhagyó bejegyzések következnek. Általában arról beszél mindenki, hogy milyen rákosnak lenni, arról viszont sokkal kevesebben, hogy milyen lehet rákbetegeket gyógyítani. Azt hiszem, a legtöbb ember úgy képzeli el az onkológiát, hogy az ember üldögél az ágyában vagy a székében, az infúzió az úgy csöpög amíg kell, addig a nővérek elvannak, aztán mindenki megy haza. Éppen… Tovább »

Levél a felhők fölé

Hello,   Csak mondom, ez nagyon nem volt szép. Mit szép? Ez egy nagyon, hogy is mondjam, csúnya egy húzás volt. Abszolút nem ebben állapodtunk meg. Szó sem volt róla, hogy a tök jó leletek után csak úgy ripsz-ropsz elalszunk. Jó, értem én, hogy van az az évekig tartó szenvedés, ami már sok, de most… Tovább »

A félig elhasznált tusfürdő…

Fáradt vagyok. Eljutottam arra a pontra, amikor ez a magából teljesen kifordult, szörnyen felületes, tartalom nélküli külsőségekre éhes tömeg egyszerűen fáraszt, és nem érdekel, és nem akarok vele foglalkozni. Aztán végülis még utolsó erőmmel elolvasom Barbi bejegyzését, és akkor rájövök, hogy kit érdekel a felületes tömeg, ha van még normális (mármint az én fejem szerint)…. Tovább »

Egy újabb hiányos karácsony…

Mindent ugyanúgy csinálsz, ugyanaz a menetrend, mint már sok-sok éve… talán máshogy nem is nagyon emlékszel… minden decemberben. Ugyanúgy tervezed az ajándékokat, a tennivalókat, ugyanazt a bevásárló listát írod össze, ugyanazokat a girlandokat, díszeket és égősorokat teszed ki, persze ugyanoda ahova eddig is. Csak az teszi gyanússá, hogy valami mégsem ugyanolyan, hogy te veszed meg… Tovább »

Mindig, mindent, minden áron?

Sokat gondolkodtam, hogy erről írjak-e vagy ne, de talán igen. Gondolom lesz, aki szerint megint szívtelen és gonosz vagyok és amúgyis mit képzelek én, de mivel ez az én blogom én döntöm el. Tényleg, akinek annyira nem tetszik, amit gondolok, miért olvassa állandóan? Na, mindegy. 🙂 Van ez a kérdés a mellrák és a gyerekszülés kapcsolatáról,… Tovább »

“Angyalszárny”

Hát ez nagyon hosszú… és nagyon nehéz volt megírni. Nem olyan mint az eddigiek, mert egy pályázatra készült, de azt hiszem először és utóljára. Nem nekem való ez… Négy és fél év. Megszámolhatatlan vizsgálat, kezelés, műtét… remény és szenvedés… megedzi az embert. Megváltozol… más lesz fontos, más lesz értékes… Az én történetem nem a saját… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!