Füles Odú

Hormontalan zombi és az ő nőiessége :)

Ennek a bejegyzésnek az előzménye, hogy… valaki (a mondandó szempontjából mindegy hogy ki) mondta, hogy meg kéne nézni egy filmet… ami kampányol, bár per pillanat nem tudom eldönteni miért, de nem, azért sem mondom meg mi volt az, mert én ezt nem… én meg megnéztem, és körülbelül három perc múlva már biztos voltam benne, hogy… Tovább »

Most mi lesz…

Egyszer már elkezdtem ezt a bejegyzést, de aztán inkább hagytam… Most kitöröltem, és újrakezdtem. Mert az ember olyan… igen, még én is… hogy sok mindent biztosnak vesz, még akkor is, ha legbelül tudja, hogy nem az. Nem olyan régen, mondjuk épp egy órája, gyanútlanul pörgettem a híreket, és akkor megláttam… ott volt, sorban a sok… Tovább »

Erre figyelj, ha online betegek közé keveredsz

Úgy döntöttem nem idegesítem magam tovább, nem vagyok hajlandó újra és újra ugyanazokat a köröket lefutni azért, mert nem tudok elég hangosan kiabálni. Szóval inkább egyszer leírom, és akkor, aki fogékony az ilyesmire az majd elgondolkodik rajta, aki meg nem, annak úgyis mindegy. Az internet fantasztikus dolog, nagyon szuper dolgok vannak rajta, például remek, hiteles… Tovább »

853 nappal éltem túl…

853 nap. Fúúúú azért ez nem tűnik túl soknak így. Jó csak viccelek, nem húzgálok vonalakat a falra vagy ilyesmi. De tényleg kiszámoltam… persze csak viccből… Időnként elképzelem, hogy felébredek, és nem is vagyok rákos. Időnként szörnyen fárasztó. Elfáradok a mindig eggyel több naptól így. Soha nem az volt a cél, hogy azt mondhassam húúú… Tovább »

Csak úgy, ahogy szerinted jó… ;)

A húgommal épp egy naaaagy projecten dolgozunk, és közben bedobta az ötletét, hogy szerinte kellene írnom kimondottan hozzátartozóknak is bejegyzést. Egy ideje már gondolkodom rajta, de most eszembe jutott, hogy nemrég a lányokkal azon elmélkedtünk, hogy vajon mi hatalmaz fel rákbetegeket, hogy a nem rákosokat leugassák. Sajnos nem fejtettük meg, pedig eskü törtük a fejünket,… Tovább »

Nem kell mindig jól lenni, csak jól gondolkodni

Vannak témák, amikre vissza kell térni, hogy szem előtt legyenek, mert nagyon fontosak. Tulajdonképpen már többször gondoltam rá, hogy kellene még írnom erről, mert valahol egyszer valaki nagyon rosszul értelmezte a dolgot és sajnos az ilyesmi terjed, mint az influenza. Mostanában kicsit lusta voltam, de riportot készítettem Barbival és Csabival, akik kulturális antropológusok, és dokumentumfilmet… Tovább »

Zavaros gondolatok… Apa

Általában ha billentyűt ragadok és nem csak az érintőképernyővel idegesítem magam, akkor nagyon komolyan tudom, mit fogok írni. Most már egy ideje ülök itt… dobolok az ujjaimmal és nem jön semmi… csak jár az agyam (ennél már csak az rosszabb egy kényszeres írónak, ha munkaügyileg kell írni valamit, és nem jön)… de most megvilágosodtam. Nem,… Tovább »

Most egy kicsit elegem van

Tudjátok ilyen is van. Megsúgok egy titkot: amikor megkapod az utolsó kemoterápiás vagy bármilyen kezelést, rohadtul nem lesz vége az egész macerának. (Hupsz megint elfelejtettem a gyógyszert.) Reménykedsz, hogy na, most aztán már minden rendben lesz, deeee nem. Őszinte leszek, hiába mondja nekem a világ két legjobbfej, legkedvesebb, legokosabb, ha ők mondják teljesen biztos úgy… Tovább »

Mi is az a betegségtudat?

Előre szólok, akinek érzékeny a lelke ne olvassa el, mert sértődés lesz belőle. Nem bírom a félreinformálást és a butaságot. Szóval ennek fényében, azt hiszem, tisztába kell tennünk pár dolgot, kezdjük ezzel. Nagyon sokszor hallom, olvasom, hogy egy rákbeteg (érdekes mástól még soha) azt mondja neki nincs betegségtudata. Ami tök hülyeség, merthogy csak, hogy tisztázzuk,… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!