Füles Odú

Nyílt levél Tallós Ritának: Tudjuk, a mi hibánk…

Kedves Rita,

Engedje meg, hogy reagáljak a nyilatkozatára. Azt hiszem minden, majdnem minden rákbeteg nevében mondhatom, hogy nem lett tőle sokkal jobb. Sőt. Én ilyen ráérős vagyok, volt időm két kínlódás között gyűjteni belőle pár idézetet. Szeretném ezeken keresztül elmondani, mi a mi problémánk. Szépen sorba, az elejétől… Talán így megérti.

„… főleg olyanoktól, sorstársaimtól, akik szintén túlélték a rákot, vagy még kínlódnak vele és küzdenek, amit nem egészen értek… a baj az, hogy érzékeny emberek, akik küzdenek valamivel, ami egy nagyon komoly betegség, azok magukra vettek valamit, amit nem kellett volna szerintem…”

Mindenképp tiltakozom. Nem kínlódom. Szerintem mások sem, így beszélni rákbetegről minimum rosszul néz ki, de ezen lépjünk túl. Úgy tűnik az elkerülte a figyelmüket, hogy nem csak a sok mimózalelkű rákos tiltakozik a kampány ellen. Biztosan újdonságként hat, de az egészségesekhez sem jutott el, amit állítólag üzenni szerettek volna. Ez meg azért már csak jelent valamit. A csoportunk, tudja az a kellemetlen, tele van olyan szülőkkel, testvérekkel, férjekkel, barátokkal, sőt még olyanokkal is, akiknek senkijük nem rákos, akiknek valahogy nem jött át ez a dolog.

„… én úgy gondolom, hogy a vádlott és a bűnös az nem ugyanaz… én is vádlott voltam és egy olyan helyzetbe voltam, ahol ítéletet hirdettek fölöttem, amit nem érdemeltem meg…”

Ezt elemezzük kicsit. Tehát a vádlott és a bűnös nem ugyanaz, aztán később azt mondja „… a bíró sem vádló, a bíró ítélethirdető…”. Látom, nem érti mi ezzel a probléma. Egyrészt a vádlott, akit vádolnak valamivel, az általában valamilyen bűnt követett el feltételezhetően, érti… a bírók meg főleg bűnösöket ítélnek el, és az, hogy „az ítélet rák”, az bizony pont ítéletnek hangzik. Amit bűnösök kapnak. Nem akarok kötözködni, de azért hát, na…

De ha már itt tartunk, az alapján, amit saját betegségével kapcsolatban elmondott, az alapján úgy tűnik nekem, hogy inkább Ön az, aki nem tudja elfogadni és feldolgozni a betegségét. Én feldolgoztam, jól el vagyunk egymás mellett. Az, hogy úgy érzi valamit elkövetett, és ezért rákot érdemel, amit a mammográfiás „bíró” határozott meg – azt ugye tudja, hogy nem az orvos volt, aki kitalálta az ítéletet azért, mert valamit csinált áprilisban? -, az legyen az Ön problémája, kérem, ne vetítse ki ránk is. Ne mi legyünk már a terápiás csoportja, se betegek se egészségesek. 

„… engem azért bánt mélységesen ez a kirohanás felém is, mert én igazán átéreztem, igazán végig csináltam, én úgy gondolom, hogy ezt nem érdemlem meg… a betegekért volt ez a tény és való sokkoló reklám…”

Akkor gondoljuk át újra és döntsük el: az egészségeseknek szól, vagy a betegekért volt? Kezdem azt érezni, szórakoznak velünk. Értjük, Önt bántja, hogy mi nem értjük, minket meg bánt, hogy Ön nem érti. Most akkor mi legyen boxoljuk le? Viccelek! De őszintén, gondolja ezt végig. Önök szerint, akik ezt kitalálták, a stábbal együtt, lehettek tízen-húszan, ez egy remek figyelemfelhívó kampány. Mi viszont a csoportban majdnem ezren, meg a petícióban több ezren, és akik csak lélekben, úgy gondoljuk, hogy ez egy rakás… nem jó! Mert szerintünk azon kívül, hogy a rákos bűnös (tudom, csak vádlott) és a bíró rákra ítéli, semmit nem üzen. Azt pláne nem, hogy a rákbetegségek egy részét akár meg is lehet előzni. Gondolom, ezt az a rész lenne hivatott bemutatni, ahol azt mondja, hogy azért ez az ítélete, mert nem sportolt, és nem élt egészségesen. Meg ne haragudjon, de mégis ki dönti, el, hogy miből mennyi és hogyan az egészséges? Tudja, vannak dolgok, amiket nem lehet. Például elítélni előre minden embert, aki valaha rákos lesz ezzel az indokkal. Mert fogalmunk sincs, hogy ők miért lesznek… ha ezt máshogy tudja, én kérek elnézést… Meg nem lehet fenyegetni sem azzal, hogy ha odaadjuk az egy százalékot, akkor bárki kap második esélyt. Azt hiszem az 1%-os kampány idén félre lett értve, ennek ugyanis nem az a célja, hogy figyelemfelhívjon, hanem az, hogy pénzt gyűjtsön. Segítek, azt sokkal könnyebb kedvesen, nem úgy, hogy akitől kérem, azt jól bokán rúgom előtte… Persze, ezt Önnek nem kell tudnia, de az ember néha gondolkodik és mérlegel…

„… mindent túl lehet ragozni, érzékeny emberek, lehet erre rosszul reagálni vagy túlreagálni, én azt is megértem… és mondhatom azt, hogy akkor mindenkitől elnézést kérek, mert nem ez volt a cél, de ezt a rákellenes liga már megtette… nagyon elszomorított és bánt az, hogy ezek az emberek azt gondolják rólam, amit gondolnak, de tudom, hogy érzékenyek, és kiszolgáltatottak…”

Téved, a rákliga valójában nem kért bocsánatot, csak a kétnapos szöveg elé biggyesztett egy mondatot, ha valakit megbántott, a lényeg ugyanaz maradt. De ezen ne akadjunk fent, manapság az ilyesmi nem divat. Ez, amit most itt mondott, ez borzasztó lekezelő. Tulajdonképpen azt mondja, hogy aki nem ért egyet, az nem azért nem ért egyet, mert talán tényleg nem oké, hanem azért, mert ők olyan… szegények hát érzékenyek, túlérzékenyek, túlreagálják. Ennyi! Ezzel le van zárva. Minden a mi hibánk, a rák is meg ez is. Pont.

„… ez a reklám, ez segít…”

Ne vicceljen, tényleg? Kinek? Miben? Elárulom, hogy aki eddig a levél kupac aljára tette a mammográfiás meghívót, az ez után a film után se fogja azonnal beírni a naptárába. Nem, nem fogja. Tényleg nem. Mégannyira sem.

„… én is tudom, hogy miért okoztam magamnak a rákot…”

Értem, rendben, akkor egyezzünk meg, hogy én meg azt tudom, hogy nem én okoztam magamnak. Nem hiszem, illetve tudom, hogy semmi olyan bűnt nem követtem el, amivel 32 évesen egy négyes stádiumú mellrákot érdemeltem volna.

Kérdezhetek valamit? Visszanézte ezt a beszélgetést? És nem tűnt fel semmi? A közel 13 perc alatt szinte minden elkezdett mondat azzal ér véget, hogy Ön gyakorlatilag áldozat. Az egy dolog, hogy a ráké, meg az orvosáé, de még a filmé is, mert valami furcsa okból senki nem réti meg, és mindenki csak bántja. Pedig csak jót akar… A rák vádlottjának és a mi áldozatunknak tartja magát végig. Ez nem tesz jót. Higgye el nekem. 

Tehát összegezzük. elvállata, megcsinálta, nem sikerült. Semmi baj, előfordul, mindenkivel. De ilyenkor nem az a megoldás, hogy mindenki más a hibás, mert nem érti. Elég lett volna azt mondani, hoppá, bocs, nem így akartuk… az úgy rendben lett volna, legalábbis hát mondjuk… De minden nappal csak egyre rosszabb a helyzet.

Kívánom, hogy lelkileg is legyen jobban.

Ja igen! Tudom… ki lett ragadva a szövegkörnyezetből… nyugodjon meg! Az enyém is! 🙂

 

Üdvözlettel

Brjeska Dóra

blogger, újságíró, író

https://www.facebook.com/groups/1330543437035394/?hc_ref=NEWSFEED

Ha tetszett, örülök, ha megosztod. Ha pedig érdekel a folytatás, kövesd a Füles Odú facebook oldalát is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!