Füles Odú

“… az csak egy ajtó…”

Azt mondják, nem kell a halállal foglalkozni… lássuk be, marha nehéz úgy nem foglalkozni vele, hogy közben nap, mint nap halnak meg barátok, szerettek, híresek, kedvencek… Persze az ember megteheti, hogy három másodpercig sajnálja, általában inkább magát, mert valakit, akit talán soha nem is ismert elveszítetett. De nem hiszem, hogy ez így rendben lenne. Általában ragaszkodom a tudományhoz, de most egy kicsit más irányba is nézelődünk… mert az jó, és kell…

3ba97bdf8baa398d05853685d56e344f

Még ősszel elment egy barátom… már nem láthatta a könyvet, pedig ő is benne volt egy kicsit… Tudom, hogy neki ott jobb, beszéltünk róla… de valahogy akkor reggel kibillentem a biztos pontomból. Elbizonytalanodtam abban, amit hiszek, és ez nem jó. Nem szeretem a bizonytalanságot. Nálam mindennek biztosnak kell lennie, különben nem működök. Ezért olyan emberhez fordultam válaszokért, akiről tudtam, hogy nem fog az őrületbe kergetni ebben a témában. Emese a barátom, aki egyébként hitoktató, szerintem a legjobb fej. És talán nem haragszik, ha most itt idézem őt… talán másnak is segítenek a gondolatai…

„Hiszek a test feltámadásában. *(erre még visszatérünk) Amit tanultam az “a földi élet után” témában az az, hogy elkészített VIP helyed van az Úristennél. Ez számunkra elképzelhetetlenül tökéletes. Ott nincs többé szenvedés! Pont ezért olyan fantasztikus a Biblia és örök bestseller. Mert nem pusztán sztorik vannak benne, nem történelemkönyv, hanem személyes hitvallás. Az élet is személyes ajándék a Mindenhatótól. Mindenkinek más. Rengeteg ember pont az öregedéstől fél. Ami pedig az Ószövetségben is épp ajándékként szerepel. Mint a megelégedettség kora, amikor láthatjuk a folytatást, ahogy utódjaink növekednek és továbbviszik neveinket. Isten előtt más az idő fogalom, a végesség emberi tulajdonság. Ezt Ő is tudja. Hiszen Ő adta/adja. A kérdés az, hogyan gazdálkodsz a Neked adott idővel. Könnyű mondani, hogy ne félj a haláltól. Én inkább úgy próbálom megfogalmazni, hogy az csak egy ajtó. A lényeg az, ami mögötte van! Hmm! Jézus mindig az közvetítette a tanítványainak, hogy értékeljék az időt, amíg velük van és mentsék el, mert abból nyerhetnek majd később erőt. Mindez bőven G. Lucas előtt volt. Ezt nem károgva tette, vagy zsarolásként, esetleg teátrálisan. Nem!”

„Attól tartok, igen. Megvan az utunk.” Ez a nagyon rövid és meggyőző válasza volt az én hosszú fejtegetésemre arról, hogy vajon mindenkinek megvan-e a dolga a földön, és ha el kell innen mennünk, az vajon azt jelenti-e, hogy elvégeztük. Valahogy mindig úgy érzem, hogy ő olyan dolgokat tud, amikről nekünk fogalmunk sincs, hiszen neki teljesen más kapcsolata van a „Főnökével”, mint nekünk, akik lehet, hogy hiszünk benne, lehet, hogy nem. Csodálom ezt a határozottságát… és irigylem… bár én is ilyen biztos lennék…

* ”Amikor Jézus visszajön, akkor lesz. Megváltozott testben. Ezt elég nehéz elképzelni. Igazából nem is kell, de hazudna bárki, aki azt állítaná, hogy ő nem tette. Majd találkozhatunk a régiekkel, természetesen a még élők is becsatlakozhatnak. Tehát élni fog mindenki, aki hisz a Megváltóban. Mindezt elhinni? Durva! Kb. olyan, mint egy brutális lépés, amit viszont minden nap, s ha kell, gyakrabban meg kell tenned, fel kell újítanod.”

És még valami Emesétől… 🙂

„Szerintem ilyen a hit. Csak ugye a mi “homokszórónk” Jézus. Mi pedig néha így se látjuk az utat. No meg nem olvassuk Sean Connery noteszét, az ugyanis a Biblia lenne.”

Ha tetszett, örülök, ha megosztod. Ha pedig érdekel a folytatás, kövesd a Füles Odú facebook oldalát is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!