Füles Odú

Ilyen az élet az onkológiai osztályon

Rendhagyó bejegyzések következnek. Általában arról beszél mindenki, hogy milyen rákosnak lenni, arról viszont sokkal kevesebben, hogy milyen lehet rákbetegeket gyógyítani. Azt hiszem, a legtöbb ember úgy képzeli el az onkológiát, hogy az ember üldögél az ágyában vagy a székében, az infúzió az úgy csöpög amíg kell, addig a nővérek elvannak, aztán mindenki megy haza. Éppen ezért arra gondoltam ideje bepillantanunk azok mindennapjaiba, akik csak úgy elvannak. Elsőként Varró Mónit, a Szt. László kórház onkológiájának nővérét kértem meg, hogy meséljen a munkájukról, és magukról egy kicsit.

Kezdjük a legelején. Mit kell tudni az osztályról?

„Az osztály 33 ágyas. Hétfő, szerdán és pénteken van felvétel nálunk, szinte mindig teltházas. A 33 bent fekvő beteg mellett van mindig mobilpumpás beteg is, mostanában 3-4 akár 5 is, ami azt jelenti, hogy egy részét a kezelésüknek az osztályon kapják meg a másik felét egy gép segítségével az otthonukban. Tehát kijelenthetjük, hogy egy befekvős napon kb. 38 beteg van az osztályon. A legdurvább, hogy ilyenkor reggel ott vannak mind a távozók, mind az érkezők, kb.70-75 beteg. Ügyeleti időben, délután és hétvégén szintén hozzánk jön mindenki, akinek problémája van.

A felvételes napokon, vagyis hétfőn, szerdán és pénteken, nappal három végzett nővér és egy segédápoló dolgozik. A többi napokon, illetve éjszaka, két végzett nővér dolgozik. Kivéve vasárnap éjjel, mert akkor csak egy.”

Mikor kezdődik egy nap? Úgy általában például a tiéd, és az osztályé? Szerintem sokan azt hiszik, hogy az onkológia egy egyszerű hely, csak bekötik az infúziót, aztán hazaküldik az embert, de azért szerintem ez nem így van.

„A munkaidő 7 órától 19-ig, illetve 19 órától 7 óráig tart. Én 4 órakor kelek és 6-ra bemegyek, mert el kell távoztatni, és fel kell venni a számítógépbe a betegeket. Este fél 9 felé szoktam hazaérni, mászni. 🙁

Nézzük egy befekvős napunkat. Kávé és indul a nap! Háromnegyed 7-kor van az osztály átadás. Utána a bent lévő betegek eltávoztatása papíron. Fél 8-tól betegfelvétel, vérvétel és a papírok kitöltése, ami eltart fél 10-10-ig, ezt 2 nővér végzi, addig a többi lány áthúzza a 33 ágyat. Utána reggeli. Majd jön a branülszúrás. Amikor ezzel megvagyunk, akkorra már kapjuk a kezelőlapokat, lázlapokat és elkezdjük összerakni az infúziókat, mert azokat is mi állítjuk össze. Ha kész, elkezdjük kiosztani, ez kb. 11- fél 12 körül van, hát eltart úgy 14-15 óráig, de ez változó. Közben délben ebédosztás is van. Az infúziók bekötésével elindul a csengetések halmaza ez végtelenségig tart. Közben jön a mellékhatások ellátása. Utána elkezdjük megírni az ápolási lapokat. 17 órakor kiosztjuk a vacsorát a betegeknek, akkor mi is eszünk, de még akkor is csengetnek. Este fél 7-kor van általában az osztályátadás és utána go haza.

Az éjszakás feladata másnapra az infúziók előkészítése, papírmunkák. Az osztály feltöltése, ápolási átadók írása, és közben az infúziók figyelése, mert nálunk éjjel is folynak a kezelések. És még ott is szokott lenni váratlan esemény egy-egy beteggel. Amikor nem felvételesek vagyunk, akkor reggel osztályátadás, infúziók kiosztása, bekötése, egész napos figyelése. Másnapra előkészíteni az új betegek ápolási lapjait, vérvételi csöveit. És ismét a rengeteg papírmunka… Hétvégén jöhetnek ambuláns betegek pluszban infúzióra, transzfúzióra…”

Ez azért nem egy olyan osztály, ahova az ember bemegy, meggyógyítják és hazamegy. Nem megterhelő minden nap látni a súlyos, sokszor menthetetlen betegeket? Hogyan tudtok kikapcsolódni?

„Mi szerintem egy nagyon jó csapat vagyunk. Mindennap látjuk az elmúlást, időnként a jót is. Összetartunk és megküzdünk mindennel, jóval és rosszal is. Időnként összeroppanunk, azért nagyon sokszor meggyötör minket is egy-egy beteg halála. Tudod, megismerjük őket közelebbről ennyi idő alatt, tudunk róluk nagyon sok mindent, időnként fáj, hogy elmennek. 13 éve dolgozom az osztályon, nem mondom, hogy néha nem fáradok bele, de mindig van valami, ami kihoz a gödörből minket. Mostanában a Magda és az Ágota segítségével elindult az osztályon a nővéreknek a burnout tréning. Voltunk barlangászni, ami nagyon jó volt, bár én nagyon be voltam tojva, de tényleg jó volt! Voltunk Csákváron, ott volt egy csomó beszélgetés, játék… fagyi-süti… tök jó volt, IMÁDTAM!!!!! Nem mindenki akar jönni, de ez van! Szoktunk néha közös programot is szervezni a csajokkal, mozi, színház, de ez ritka, mert nehéz összeegyeztetni, hogy ki mikor ér rá. Nagyon sok lány 2-3 helyen dolgozik, hogy meg tudjon élni. Nehéz… havi 128… elég gáz! Más 2 munkahellyel nem kapja meg a havi 200 ezret. 🙁 Jó ez a közösség, mégha néha van is kisebb nagyobb probléma közöttünk, mindig leküzdöttük és szerintem ez így is marad. Imádunk bulizni, táncolni és énekelni!”

Én mondjuk sejtem a választ, de azért megkérdezem a biztonság kedvéért. 🙂 Szereted a munkád?

„Hogy szeretem-e a munkám? Szerinted? Igen… egyébként már nem lennék itt. Ezt nem lehet anélkül csinálni!!!!!! Néha fáradt vagyok, de akkor sem szeretnék mást csinálni. Én itt szeretnék még lenni nagyon sokáig. Van egy-két ember, akit nem hagynék itt. Küzdünk és vagyunk!!!!”

Ti hogy látjátok, a betegek mennyire akarnak tenni saját magukért? Mennyire partnerek a gyógyulásukban?

„Van az a típus, aki mindent… mindent megvesz, mindent bevesz… Van olyan, aki csak úgy van… ”azt mondták, hogy nekem ide kell jönni infúzióra”, nem tartja be az infúzió csepegésének az idejét, felgyorsítja… Bár néha szerintem vagy kevés az információ, amit kap, vagy nem érti meg, amit mondanak neki. Nagyon sok beteg szed valamilyen daganat ellenes szert, amit reklámozni szoktak, mi ezt nem szoktuk sem javasolni, sem tiltani, bár még gyógyulást nem igazán láttunk tőlük, csak nagyon drágák! Van olyan beteg, aki 2 napig nem eszik, mert hányingere lesz, és akkor nem akarja kihányni. De nem mindig tudod megmagyarázni, hogy ez nem jó… Hát próbálkozunk… Nagyon sok beteg hallgat ránk, de szerintem ez annak köszönhető, hogy türelmesen próbálunk velük beszélgetni, tanácsot adni. Ehhez nem elég 2 perc. Sokat beszélgetünk velük, hiszen egésznap mi vagyunk velük, de olyan is van, hogy kijönnek hozzánk a kezelőbe vagy odajönnek a konyhához. Az a baj, hogy az orvosoknak nincs túl sok ideje arra, hogy arról beszéljenek a beteggel, ami leginkább foglalkoztatja őket… Nagyon sok beteg van egy orvosra egy nap, de ezt te pontosan tudod.

A betegek többsége szerintem szeret minket, látni rajtuk és ezt mondják is. Szeretik, hogy mosolygunk, hogy jó kedv van az osztályon…

Köszi Móni!

jjkkkk

U.i.: Én Mónit, Beust és a többieket, te pedig azokat, akik neked segítenek, BECSÜLD MEG! ÉS ha rossz napjuk van, mosolyogj rájuk, hogy legalább egy kicsit jobb legyen.

 

 

Ha tetszett, örülök, ha megosztod. Ha pedig érdekel a folytatás, kövesd a Füles Odú facebook oldalát is.

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!