Füles Odú

Mit ér az ember, ha beteg?

Van az a nap, amikor egyszercsak azt érzed, hogy tényleg elfáradtál. Amikor nem érted, és igazán már nem is akarod érteni, és eleged van, és legszívesebben hagynád az egészet a francba, mert azt érzed nincs miért. Azt hiszem ez a nap ma jött el. Nem értem, és belefáradtam… elegem van.

Előzmény…

Aki ismer, tudja, hogy amióta beteg vagyok, soha egyszer sem fordult elő, hogy nem végeztem el egy munkát, hogy nem szerveztem meg egy rendezvény, még akkor is mosolyogva csináltam végig, ha épp valaki undorítóan beszólt. Soha nem fordult elő, hogy egy segítségkérő levélre ne válaszoltam volna, hogy ne raktam volna össze a segítő csomagot. Soha nem engedtem meg magamnak, hogy valamit ne csináljak meg csak azért, mert beteg vagyok. És ez azóta se változott, viszont sajnos úgy tűnik, hogy a fájdalmak, a minden napi injekciók annyi energiát elvesznek, hogy már nem megy minden. Dolgozom, de kevesebbet, lassabban, nehezebben. De ez nem gáz, megoldom. Szóval emiatt vetemedtünk arra a döbbenetes cselekedetre, hogy kértük a leszázalékolásom. És most itt muszáj elmondanom, hogy NEM azért, mert pénzre akarom váltani a rákom, vagy mert nem akarok dolgozni. Egy fillért nem akartam kérni, mindössze egy kis segítséget, egy kis könnyítést. Azt gondoltam, ha én öt éve minden áldott nap másoknak segítek, még a legrosszabb napjaimon is összeszedem magam és csinálom, amit kell, akkor, ha nekem van szükségem segítségre, én is kaphatok. Szánalmas elképzelés volt, elismerem.

Most van egy papírom, amitől önmagában rosszul lettem, amikor megkaptam, mert azért ha leírják, hogy nem fogsz meggyógyulni, az nem olyan, mint amikor csak úgy mondják. Kaptam egy papírt arról, hogy 70 százalékos az egészségkárosodásom, egy szép listát a mindenféle visszamaradt gondjaimról és problémáimról, meg arról, hogy nem vagyok gyógyítható. És az egész azon kívül, hogy totál lehúzza az embert, semmi másra nem jó. Valaki a furcsa logikájával addig alakítgatta a mindenféle törvényeket, amíg eljutottunk odáig, hogy nekem éppen nincs annyi időm, vagy éppen nem vagyok rehabilitálható, vagy éppen túl öreg vagyok, vagy én hülye dolgozni akarok, és így semmire nem vagyok jogosult (mert amúgy kapnék, ha rehabilitálható lennék, vagy ha fiatalabb lennék, vagy ha nem akarnék dolgozni). Ami pont nem is nagyon érdekelne, hiszen nem is ez volt a cél, viszont ha semmilyen járulékot, segélyt vagy ellátást nem kapsz, akkor semmilyen kedvezményt sem. Értsd: ha kapsz az államtól pénzt, van kedvezmény, ha nem kapsz, nincs kedvezmény. Tegye fel a kezét, aki érti a logikát benne!

Az egészben nem a pénz… csak, hogy ennyit ér az ember, ha segítségre van szüksége. Hogy megtehetik, hogy ide-oda rángatnak, ha nincs elég bajod így is, és különböző emberrobotok kényszerítenek, hogy olyan papírokat tölts ki, és olyan juttatásokat kérj, amiket nem akarsz, csak azért, hogy utána az összeset elutasíthassák. Lehet, hogy ezzel szórakoztatják magukat. Csak közben senki nem gondolkodik el rajta, hogy valakinek, akinek minden nap a padlóról kell összeszednie magát, mert már az is fáj, ha a bőréhez érnek, és nem tud aludni, mozogni is alig, annak az, hogy nemhogy valami kis ellátást, de még egy kedvezményes bérletet se ér az élete, olyan mintha még jól meg is rugdalnák. Ennyit ér az, hogy minden nap felkászálódok, és a saját munkám mellett elvégzem másokét is, ami nem az én dolgom lenne, amiért ők, akik nem csinálják meg, ők több tíz vagy százezret tesznek zsebre. Ennyit érek én, aki a napom nagy részében másoknak próbálok segíteni, mindenféle ellenszolgáltatás nélkül. Ennyit érek én, aki végig dolgoztam a kezeléseket meg mindent, és soha nem akartam semmit nem csinálni, csak azért, mert beteg vagyok. Ennyit érek én, aki csak egy kis könnyítést szerettem volna.

34 éves vagyok, orvosilag gyógyíthatatlan, fizikailag és lelkileg is meggyötört, és ennyit érek. Mintha a határozat az lenne, hogy hulladék vagyok. Semmire nem jó. Egész délután azon gondolkodtam mi értelme így bármit is tenni, csinálni, és rájöttem, hogy tulajdonképpen én rontottam el az egészet. Ha nem ilyennek nevelnek, ha nem azt kapom útravalónak, hogy az élet fontos, és ha tudunk, segítenünk kell másoknak, és nem szabad törtetőnek lenni és erőszakosnak, akkor most tök jól megélhetnék abból, hogy rákos vagyok. Akkor most sem érezném magam rosszul, se attól, hogy nem vagyok jól, se attól, hogy azt gondoltam kérhetek segítséget, mert nem lennének elveim. És akkor nem tudnának átlépni rajtam olyanok sem, akiknek csak addig vagyok érdekes, amíg valamit akarnak. Basszus, ezt tökre elszúrtam.

De hát ilyen vagyok. Így neveltek, elvekkel, segítőkészséggel, meg mindenféle hülye emberi dologgal. Holnap majd újra felkelek, és ugyanúgy csinálom. Vagy nem, lehet, hogy inkább soha többet nem kelek fel, és tovább gondolkodom rajta, hogy miért ér kevesebbet az én életem, mint másé. Majd még eldöntöm.

De azért azon érdemes elgondolkodni, hogy nekem ez csak egy könnyítés lett volna (amúgy én meg voltam győződve róla, hogy ha nem akarok százezreket kapni havonta, csak egy olcsóbb bérletet, akkor azért még örülni is fognak), de mi van azokkal, akiknek nincs senkijük, akik még ennyit se tudnak dolgozni, de pont ugyanígy nem jogosultak semmire… vajon ki szerint van az rendben, hogy egyesek semmit nem érnek, mások meg vagyonokat kapnak a betegségükért akkor is, ha nem szorulnak rá?

FullSizeRender [168049]

 

Ha tetszett, örülök, ha megosztod. Ha pedig érdekel a folytatás, kövesd a Füles Odú facebook oldalát is.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. László Pásztor says:

    Tudod az emberi hozzáállás és a jogi én nálam egy és ugyan az ha beteg,rokkant,sziv mütött,béna vagy akkor te már jobb ha előre befekszel a koporsóba,mert ezt várja el tőlled a társadalom és ha meg probálsz kitörni a keretekből csak orba-szájba verés a következménye,mert a lelked harcolni akar.
    Én 2 éves koromtol béna vagyok három gyerekem a szüleim,a nejem rákban haltak meg és mér csak én létezem két szivinfartus után sziv mütötten egyedül nélközések közepett, de spártai lélekkel,mert ezt másként nem lehet kibirni.
    Ne haragudj ezt csak azért irtam le,hogy 62 évesen a földi poklot járom nap mint nap,mert senkitól nem számithat segitséget az állam csak azt várja,hogy dögölj már meg, az emberek csak elmennek melletted,meg néznek de nem látnak.

    Hát Drágám ez az ÉLET.

  2. Rozi Bodnárné says:

    Tisztelt levélíró!
    Szociális tanácsadó vagyok egy debreceni plébánián. Nagyon sok Önéhez hasonló határozatot olvastam, és a következőt javaslom. Egy újabb kérelmet kell írni a hatóságnak. Mivel nem tudom honnan (melyik városból)írta a levelet ezért nem tudom megmondani kinek címezze. Minden megyében más a megnevezése az ellátást folyósító szervnek. Itt Debrecenben Hajdú-Bihar megyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztályához kell címezni a kérelmet, és a rokkantsági ellátás megállapítása iránti kérelmet kell benyújtani.
    A komplex felülvizsgálat és a hozzátartozó ellátás megállapítása külön főosztályon történik, ezért kell írnia ezt a külön kérelmet.
    Nagyon sajnálom, hogy ilyen az egészségi állapota. Megértem a felháborodását, és az elkeseredését is.
    Amennyiben további segítségre van szüksége, kérem keressen meg privátban és segítek Önnek. (bodnarnerozi@gmail.com)


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!