Füles Odú

A félig elhasznált tusfürdő…

Fáradt vagyok. Eljutottam arra a pontra, amikor ez a magából teljesen kifordult, szörnyen felületes, tartalom nélküli külsőségekre éhes tömeg egyszerűen fáraszt, és nem érdekel, és nem akarok vele foglalkozni. Aztán végülis még utolsó erőmmel elolvasom Barbi bejegyzését, és akkor rájövök, hogy kit érdekel a felületes tömeg, ha van még normális (mármint az én fejem szerint). Szóval olvasom ezeket a kicsit fura, de ugyanakkor csodálatos kérdéseket… mert igazából tényleg ezeken kellene gondolkodnia mindenkinek, mert egyszer minden házban lesz egy félig elhasznált tusfürdő, akkor is, ha tagadjuk. És higgyétek el, nagyon rossz erre akkor rájönni, amikor tényleg ott marad.

Tudom, fura vagyok, de én szeretek olyasmit olvasni, ami elgondolkodtat, és megfogalmaz valamit a fejemben. Szóval ez legyen most egy kis virtuális beszélgetés Barbival, a tusfürdőről, meg arról, hogy mi lesz, ha valaki nincs többé…

“Én olyanokra szoktam gondolni, hogy mi lesz azzal a tusfürdővel, amit valaki elkezdett használni, de soha nem üríti ki a flakont? Elképzelem, ahogy elment a dm-be, kiválasztotta a vanília és mandula illatút, hazament és lezuhanyozott. Hűvös cseppek a bőrén, törölköző a derekán, vizes lábbal siet a konyhakövön át a szobába és nem öltözik fel, hanem hosszú percekig ücsörög így, incselkedik a szerelmével vagy csak úgy issza a tejeskávét egy szál törölközőben. Mi lesz a tusfürdőjével, a vaníliással, ha soha többé nem megy haza? Kidobják a kukába? Odaadják valakinek? Valaki elhasználja? Mi lesz a megkezdett tusfürdőkkel? És a szennyes ruhával? Beleizzadt. Egész nap dolgozott, munka után még beugrott a boltba, otthon vacsorát főzött, aztán este bedobta a szennyes-kosárba. Mi történik azzal a ruhával, ha soha többé nem létezik az, aki viselte? Kimossák? Kidobják? Odaadják valakinek? Mi lesz az ottfelejtett sütivel? A fél csomag rágóval?”

Azt hiszem ezekkel a tárgyakkal szakaszosan történnek a dolgok. Van amivel soha semmi nem fog történni. Minden a tárgy jelentésétől és az elhelyezkedésétől függ. Amikor reggel teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy valaki, aki addig ott volt soha többé nem lesz, amikor ezt már kívülállók is rendületlenül igyekeznek tudatosítani benned az üzeneteikkel, akkor megállsz a szoba közepén, körbenézel, és… nem csinálsz semmit. Mert bár az agyad tudja, amikor intézkedni kell tudja, de amúgy nem érti. És mivel nem érti, nem tudja mit kellene tennie, csak azt tudja, hogy azok ott valaki olyannak a dolgai, akit te szeretsz, és ez pont elég indok, hogy semmit ne mozdíts el a helyéről. Aztán eltelik pár nap, és amikor már az x-edik reggel kell fájdalmasan rájönnöd, hogy nem, nem fog a fotelban ülni ha bemész a szobába, akkor rájössz, hogy ideje pakolni. Mondjuk először a ruhákat, mert talán ha nincsenek szem előtt, akkor talán az agyad is könnyebben megérti. Meg, mert éppen valahol azt olvastad, hogy ha ott maradnak a ruhák, akkor nem tud békében tovább lépni a földről… Összepakolod… van, amit odaadsz valakinek, mert szeretnéd, ha jó helyen lenne, van, amit csak begyűrsz egy fekete zsákba és bárki, csak tüntesse el úgy, hogy többet ne lásd. Aztán becsukod az üres szekrényt, körbenézel, és örömmel nyugtázod, hogy a táska, meg a könyvek, meg az óra, a mamusz még mindig pont ugyanott vannak. És ettől boldog vagy, mert az üresség csak a csukott szekrényben létezik. Egészen addig, amíg este, és következő reggel ezek mind érintetlenek… akkor erős gyanúd támad, hogy tényleg nem fog többet hazajönni. Hogy mi lesz a félig elhasznált tusfürdő sorsa? Drága Barbi… a tusfürdő marad a többi között. Időnként használsz belőle egy kicsit, mert az olyan jó… aztán egyszercsak elfogy, de addigra már a sok flakon között csak egy hülye tusfürdő, amiről már leázott a cimke, így a sorsa szépen lassan ugyanaz lesz, mint a többié. A tusfürdő már nem számít… már csak az számít, amire ha ránézel, látod magad előtt. Az óra a karján, a mamusz a kockás nadrággal a fotelban ülve, a táska, ahogy átvetette a vállán… Időnként találsz egy fél doboz kakaót valahol a polcon, amit más úgysem fog meginni, szóval akár ki is dobhatnád, de inkább visszateszed ugyanoda… ahol a porban meglátszik a helye… Vagy találsz a hűtőben egy rég lejárt joghurtot, amit inkább visszadugsz a leghátsó sarokba, de nem dobod ki. Egy fél csomag cukorkát, amiből szinte szertartásszerűen eszel meg egyet-egyet… nehogy észre vegye.

Aztán telik az idő, akár évek is, és a táska, érintetlenül  ahogy utoljára hazahozta bekerül a szekrénybe, a könyvek a polcra, szépen megfelelő sorrendben, az óra és a parfüm pedig a polcra. Ahova való.

Furcsa dolog az emberi elme. Hiába tudja, érteni sosem fogja igazán. Mindig ott marad az a furcsa érzés legbelül, egy apró gondolat… hogy talán ha legalább ez a pár dolog ott marad, ahol kell, akkor talán még megtörténhet, hogy egyik nap, amikor bemész a szobába ott ül majd a fotelban.

IMG_0077

Ha tetszett, örülök, ha megosztod. Ha pedig érdekel a folytatás, kövesd a Füles Odú facebook oldalát is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!