Füles Odú

Riport: “A nőiességemet a műtét óta tudom igazán megélni”

Ez most egy nagyon különleges bejegyzés, mert nem rólam fog szólni. Előzmény: már többször megkaptam, hogy én a mellműtét témához milyen alapon szólok hozzá, úgyse tudok az egészről semmit, mert ugye nekem van kettő… Ezúton szeretném megkérni azokat akik így gondolkodnak, hogy legyenek szívesek ne fejtegessék nekem, hogy őőőőőők tudják, hogy én min megyek keresztül. Ugyanis akkor ha már így állunk, halvány lila gőzük sincs róla. Én nem tudom milyen egy mellel, te nem tudod milyen kettővel úgy, hogy elég kétséges a jövőd. Úgyhogy egy-egy, kerüljük egymást.

Viszont mivel sokakat érint a téma, arra gondoltam készítek egy riportot az én barátnőmmel, Balassa Gabival (Mellrákfórum). Ő „féloldalas” és ezt csak azért írom le, mert ő maga mondja, nekem soha eszembe nem jutna. Az én szememben ugyanis nem féloldalas, hanem teljesen kétoldalas. Boldog nő, anya, barátnő, meg ami csak lehet. Szerintem mindenki tanulhatna tőle, hogy hogyan lehet egy mellel élni békében önmagaddal.

Ez itt most a riportnak csak egy része, a teljes beszélgetés itt olvasható:

http://daganatok.hu/emlorak/a-noiessegem-a-mutet-ota-tudom-igazan-megelni

“A nőiességedet gyászoltad?

Megviselt, de ha mélyen visszagondolok a hiány nem a nőiességemhez kötődött, hanem ahhoz, hogy a testem úgy változott meg, hogy én semmit nem tehettem ellene. Ez számomra inkább tudati változás volt. Igen fizikai is, de a lényegi változás az volt, hogy nem én irányítok. 

 El tudtad fogadni? El lehet ezt fogadni?

Ma már teljesen elfogadtam magam. Még mindig fura, hogy a jobb oldalam teljesen sík, sőt, kicsit homorú is, de nincs hiányérzetem. 

Ha rád nézek, eszembe nem jutna, hogy ne lennél kibékülve magaddal, hogy bármi problémád lenne a megváltozott testeddel. Hogyan változott az elképzelésed a nőiességről?

A nőiességem a műtét óta tudom igazán megélni. Ez tudom, hogy gáz, de így van. Előtte mindig kifogásoltam a külsőm, utáltam magam, nem találtam semmi szerethetőt a testemen. Aztán az, hogy elvesztettem a jobb mellem, rávilágított arra, hogy mennyire rosszul láttam magam. Úgy szoktam fogalmazni, hogy megmutatták nekem az égiek: na, utáltad, hát elvesszük… most mit csinálsz? Tudom, hogy hülyén hangzik, de tényleg így van. A mellem hiánya megmutatta, hogy a testem az enyém, és úgy szép, ahogy van – számomra. És miután ezt lerendeztem magamban, sorra kaptam a külső visszajelzéseket, igen, férfiaktól, hogy fura mód, tudják, hogy féloldalas vagyok, nem volt hajam a kezelésektől, úgy néztem ki, mint egy zombi, és mégis nőkét viselkedtek velem. Udvaroltak. Nos, ez volt az a pont, ami végképp a helyemre tett. Rájöttem arra, hogy ha én tényleg nőnek érzem magam, teljesen mindegy hogy hány mellem van, hogy hány kiló vagyok, vagy milyen a hajam. Ha azt látják rajtam, hogy jól vagyok a bőrömben, akkor ezt fogják a körülöttem élők is visszasugározni rám. És tényleg, napról napra erősödtem ebben az érzésben. Minden kedves bók, vagy mosoly, vagy elismerő szó erősített, és magamba építettem. 

Akkor neked nem a rekonstrukció jelenti a gyógyulást…

A gyógyulásomat ahhoz kötöm, hogy megoperáltak, és levették a rákos mellem.

Egy kicsit térjünk vissza a betegséged elejére. Most nagyon aktív életet élsz. Az elején is így volt? Nem fordult meg a fejedben, hogy talán egyszerűbb lenne, ha leszázalékoltatnád magad, ahogy sokan mások?

Soha. És rettentően felháborít, hogy rengeteg mellrákon átesett nő már az elején le akarja magát százalékoltatni. Szerintem nem ez a megoldás. Én végig, míg beteg voltam, dolgoztam. Igaz, könyvelő vagyok, nyilván, ha valaki nehéz fizikai munkát végez, akkor más  a szitu. Számomra a munka  terápia is volt. Már az elején tudattam mindenkivel a munkahelyemen, hogy mi történt, bementem a főnökömhöz, és elmondtam neki, hogy mellrákom van, meg fognak operálni, de amíg bírom, jövök dolgozni. Tisztességesen bevallottam, hogy fogalmam sincs, hogy fogom bírni a kezeléseket, és mivel már több éve ismerték a hozzáállásom, így korrekten tudtunk együtt működni. Ha rosszul voltam, nem mentem be, de amikor jól voltam, bementem még hétvégén is. Számomra ebben is az őszinteség a kulcs. Biztos vagyok abban, hogy szerencsés is voltam, mert nagyon jó munkatársaim voltak, de ha nem álltam volna oda őszintén vállalva magam, nem alakult volna így a helyzetem. Nyilván ha valakinek komolyabb a betegsége, több helyen van áttét, több féle kezelést kap, vagy a munkahely nem toleráns, akkor nincs más választás, de én azt tapasztalom, mintha ez most egyfajta “trend” lenne, hogy aki mellrákos, az egyből százalékoltassa le magát. Számomra ez nem volt opció.”

gabi

 

Köszi Gabi! 🙂

Ha tetszett, örülök, ha megosztod. Ha pedig érdekel a folytatás, kövesd a Füles Odú facebook oldalát is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!