Füles Odú

Zavaros gondolatok… Apa

Általában ha billentyűt ragadok és nem csak az érintőképernyővel idegesítem magam, akkor nagyon komolyan tudom, mit fogok írni. Most már egy ideje ülök itt… dobolok az ujjaimmal és nem jön semmi… csak jár az agyam (ennél már csak az rosszabb egy kényszeres írónak, ha munkaügyileg kell írni valamit, és nem jön)… de most megvilágosodtam. Nem, továbbra sem gondolom, hogy betegnek lenni bármilyen színű cukormáz, szeretetlufi a világra vagy ilyesmi lenne, és még mindig ráz a hideg a szuper romantikus, minden nagyon jó, semmi rossz nem történik, és minden rákos meggyógyul filmektől is. Előre szólok, én már ilyen maradok… valószínűleg ezért imádtam a Happy Endinget is, amit továbbra is tartom, hogy mindenki nézzen meg, és merjen nevetni. Pont. 
 
Tegnap este (azóta már tegnap előtt előtt) volt az Apa című darab bemutatója… hát persze, hogy nem szokványos, és tudjuk, hogy én azt szeretem…. szóval a főszereplő André, az alzheimeres öregúr, és Anne a lánya. Érdekes… mert nem csak egy darab egy idős, beteg emberről… nem csak úgy róla szól, ez ő maga. Az ő kis világa, ahol néha minden rendben van, néha kicsit zavaros, néha teljesen elmegy az adás, vagy éppen mindenki megbolondul csak ő nem (vagy fordítva?)… Megdöbbentő… belelátni valaki fejébe, akinek az élete darabokra hullik, mint egy törött pohár, amit hiába szedegetsz össze, valami mindig hiányzik, valahol mindig hibás lesz, már sosem illenek össze a darabok. Furcsa volt nem csak egy történetet végig nézni és várni, hogy mi lesz a vége, hanem belelátni egy ember gondolataiba, látni, ahogy ő maga mondogatja, hogy lyuk van a fejében. Pontosan tudod, hogy mi fog történni… és csak reméled, hogy ezt az egykor biztosan kedves, jófej idős embert (jó persze fogalmam sincs milyen lehetett azelőtt André, de elfogult vagyok, mert kedvelem Lukáts Andort) nem hagyja az élet még ennél is jobban szenvedni. Sem őt, sem a lányát. Aranyos… ahogy sokszor elmerül a saját agya által kreált világban, hogy a konyhaszekrény a rejtekhelye, hogy nem találja az órát ami a kezén van, ahogy puhatolózik, hogy ami a vele szemben ülő kezén van, az vajon a saját órája, vagy talán tényleg a másé… igen, ezek nagyon aranyos dolgok… még talán meg is nevetettnek… innen kívülről, de valahogy ha az ő szemével nézed egyáltalán nem vicces, sokkal inkább ijesztő… félelmetes…
Őszinte leszek. Mindig tudtam, hogy van borzalmasabb betegség, mint az, amit én nyertem, de most láttam is, kicsit át is éltem. És most már tényleg nagyon hálás vagyok, hogy az én betegségem meghagyta azt, aki vagyok… Szóval elsőre is teljesen komolyan gondoltam, és most is, hogy legyetek hálásak azért, amitek van, azért, hogy jól vagytok, hogy tudjátok, ki ül mellettetek a kanapén, hogy emlékeztek a postás arcára… hogy tudjátok, kik vagytok…
 

Oké, ez nem egy olyan laza esti program a haverokkal. Azért én mégis azt mondanám, nézzétek meg. Nem árt néha kikukucskálni abból a buborékból ám és körülnézni a világban. Ettől képes az ember fejlődni…
És főleg ajánlanám azoknak, akik ilyen-olyan betegségekkel élnek, amik nem annyira gyógyíthatók. Hogy miért? Hogy ti is érezzétek azt a tehetetlenséget és kínt, amit Anne, amikor látja, hogy apja szenved, kínlódik, és nem tehet semmit, bármennyire szeretne, nem tud neki segíteni. Mert akik mellettetek vannak, a férjek, feleségek, szülők, gyerekek mind pontosan ugyanazt érzik. Teljesen mindegy milyen betegségről beszélünk, higgyétek el annak, aki kívülről nézi mindig egy kicsit rosszabb. És ez nem csak az alzheimerre vonatkozik. Ugyanez érvényes a rákra is, mert mindig csak arról van szó, hogy aki rákos szenved, de belegondoltatok már, hogy aki egész nap veletek van, az mit érez, amikor folyamatosan ezt látja? Én tudom… Na, ha ti nem, akkor ez a darab segíteni fog, hogy lássátok és felfogjátok, mindig minden több szereplős… Nagy szerencse, hogy ti még elgondolkodhattok ezen… André nem tehette…
 

 

Ha tetszett, örülök, ha megosztod. Ha pedig érdekel a folytatás, kövesd a Füles Odú facebook oldalát is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!