Füles Odú

Most egy kicsit elegem van

Tudjátok ilyen is van. Megsúgok egy titkot: amikor megkapod az utolsó kemoterápiás vagy bármilyen kezelést, rohadtul nem lesz vége az egész macerának. (Hupsz megint elfelejtettem a gyógyszert.) Reménykedsz, hogy na, most aztán már minden rendben lesz, deeee nem. Őszinte leszek, hiába mondja nekem a világ két legjobbfej, legkedvesebb, legokosabb, ha ők mondják teljesen biztos úgy van orvosa, hogy ha ennél rosszabbul érezném magam még az is teljesen normális lenne, nem igazán tudom én ezt befogadni.

Kb. kilenc hónapja kaptam az utolsó kezelést, és gyakorlatilag majdnem ugyanolyan fáradt vagyok, mint akkor. Fizikailag és szellemileg is. És a második zavar a legjobban, mert nehezemre esik írni is. Nem csak ide, hanem dolgozni is nehezebben megy. Pedig végre olyan helyen dolgozom, ahol arról írok, amiről szeretnék, ami érdekel. Csomó mindent kellene csinálnom, programot tervezni, kérdőívet gyártani, tájékoztató csomagokat… de mondjuk úgy, lusta vagyok.

Kb. hét hónapja voltak a műtétek. Mintha a különböző testrészeimben kést forgatnának időnként. Mindig gondolkodom tud-e fájni az ember mája így, de talán csak az izom lesz, amit átszurkáltak… nem tudom, de embertelen… iiiiiiiiszonyuuuuuuan tud fájni a bordám, amit megkarcoltak a biopsziánál… és a legdurvább, hogy még most is hallom a fejemben, ahogy a tű karcolja a csontot, majdnem olyan, mint a köröm a táblán.

Fene se tudja mióta szedem a hormon gyógyszert. Hát azzal különösebb problémám nincs, leszámítva, hogy be kell venni. Annyira utálom, hogy ilyen hülye bogyókat kell lenyelni állandóan, mondjuk, mert hetente legalább kétszer vagy megakad, vagy félre nyelem. Hát vagy elfelejtem… ami nem lenne gáz, ha nem virítana itt az asztalon egy rózsaszín gyógyszeradagolóban.

Kb. négy hónapja kapom a heparint. Minden áldott nap, kivéve, amikor ezt is elfelejtjük. Hát na… ez van. Ez tényleg, nagyon komolyan embertelen. És itt most újra megkérdezem, vajon mennyi szúrást bír ki egy ember? Mert én tartok tőle már nem sokat. Tök konkrétan már attól rosszul vagyok ha meglátom a fecskendőt… meg amikor letörlik a bőröcském… borzalmas… És akkor a szúr, csíp, ég, és tiszta csomóról már ne is beszéljünk.

Az mondjuk vicces, hogy időnként éjjel felébredek, hogy zavar a sapka (amíg nem volt hajam sapiban aludtam). Mondjuk, amikor meg nem volt hajam, akkor rendszeresen össze akartam fogni. Furák az ember reflexei.

Az állandó fájdalmak, az injekció minden nap hihetetlen energiákat tud kivenni az emberből… még azt a kevés maradékot is. Dehát ez van.
Így telnek a napjaim. Tényleg kicsit elegem van… Jó tudom, majd jobb lesz, elmúlik, helyrejön, megszokom mittudomén. Ahhh utálok panaszkodni, az olyan nem jó. Szóval most várom a tavaszt, állítólag akkor majd sokkal jobban leszek… remélem… de az olyan messze van még…

Ha tetszett, örülök, ha megosztod. Ha pedig érdekel a folytatás, kövesd a Füles Odú facebook oldalát is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!