Füles Odú

Kontrasztanyagos ultrahang és a széndarab

A soron következő vizsgálat, egy kontrasztanyagos ultrahang. Már jól hangzik. Fáj, ha megszúrnak, és fáj, ha a bordáimat nyomkodják, szóval ez minden bizonnyal életem legjobb élménye lesz. 🙂 Merthogy meg kell nézni, hogy sikerült a múltkori máj sütögetés.

A művelet a következő, kapsz a kezedbe egy szupercsinos branült, a még használható vénádba.
Ha valaki nem tudná elképzelni, simán rosszul lehet lenni egy szúrástól. Én tényleg nem vagyok egy olyan nyafogós típus, de azért ez már nekem is sok. Ha kiszámolom a mindenféle szúrások átlagát, akkor havonta kb. hat szúrás jön ki. Egyrészt annyi véremet elvették, hogy csoda, hogy még nem csoffadtam össze. Másrészt hogy nem vagyok még szita? És ami a legjobb az egészben, hogy a jobb karomat egyszerűen lehetetlenség megszúrni. Még az elején ment, talán egy kemót bírtak abba préselni, de aztán ennyi volt, tehát ennek a rengeteg szúrásnak a hatalmas része a balba ment. Hát mit mondjak, nem bírom. Egyszerűen rosszul vagyok a tűtől.

De térjünk vissza az ultrahangra. Szóval bemész, feldobod magad az ágyra, és várod a kínzást. Igen az. Mert amit nekem néznek, az csak és kizárólag úgy látszik, ha hatalmas levegőt veszek, és bent tartom. Sokáig, sokszor egymás után. De ugye nem vagyok búvár. És a bordáim sem nagyon csípik, hogy azzal az izével nyomkodják őket. DE szerencsére egy másik szögből, ahonnan szúrták is, onnan lehet azért látni, úgyhogy az lett a megfelelő hely. Azzal csak annyi volt a gond, hogy az utasítás szerint csak olyan nyugodtan, felületesen lélegezzek. Na, ne már! Ez pont az a helyzet, amikor csak azért is muszáj nagy levegőket venned, különben simán megfulladsz… legalábbis fejben… és azért ez elég durva érzés. Na de komolyan… ez olyan törvényszerűség, hogy ha bent kell tartani, akkor mindenképpen, kényszeresen ki akarod fújni, ha meg vehetsz levegőt, de csak kicsiket akkor meg az nem jó és muszáj iszonyat nagyokat sóhajtani. Botrányos vagyok!
Na de amikor megvan a megfelelő hely, akkor jön a naaaagy fecskenő, és akkor azt úgy kérdés nélkül beléd nyomják. Mivel a kontrasztanyag nagyon gyorsan megy, borzasztó sebességgel kell újra megtalálniuk a vizsgálandó területet, aztán csak nézzük… nézzük… Aztán még egy kis bordaropogtatás csak a biztonság kedvéért, és kész. Ja, nem, még a felvételt megnéztük egyszer. És kaptam fotót kedvesen, úgyhogy lehet öribarik leszünk.

Íme, az eredmény. A fekete folt, az én saját széndarabkám a májamban. Szerintem vagány. Pontosan 28*13 mm, és állítólag pont úgy néz ki, ahogy kell neki. Nagyon szuper, mindenki elégedett, augusztus végén ugyanitt. 🙂

 

Amúgy ha az embernek nincsenek ki az idegei a szurkálásoktól, meg amit nézni kell az nem a leggázabb helyen van, akkor nem egy nagy cucc a dolog. Még a kontrasztanyag sem olyan gáz, mint a ct-nél mondjuk. Kicsit szédültem utána, de ennyi.

 

 

Ha tetszett, örülök, ha megosztod. Ha pedig érdekel a folytatás, kövesd a Füles Odú facebook oldalát is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!