Füles Odú

Ilyen vagyok én…

Elég sok rossz dolog ért amióta változtak a dolgok, de az a helyzet, hogy most már annyira nem is érdekel. 🙂
Mert van, amikor az ember gondol egy merészet… nagyon merészet, és keres egy szimpatikus stúdiót, ahol reméli, hogy olyan képeket tudnak csinálni róla, amik megcáfolják azt, amit a tükör mutat.
Szóval megbeszéltünk egy szép napos délutánt… Artbalance stúdió… szépen lassan felsétálok, persze csak mert elfáradok, és nem azért mert félek. 🙂 Jó, előtte megbeszéltük mi a helyzet velem, de azért én tartok az emberektől, attól, hogy hogy néznek rám. De azt hiszem nagyon jól választottam, mert Barbi is és Barnabás is nagyon kedvesek és jófejek voltak, egyáltalán nem éreztem magam kellemetlenül velük, még akkor sem, amikor levettem a kendőm. Szóval ez gyorsan megoldódott, a maradék probléma én voltam, mert hát hogy nézek én ki. Húúúú, na amikor elkezdenek fotózni, az durva. Olyan feszült és ideges az egész… hát nem vagyok én ehhez hozzászokva. Mindig utáltam, ha fényképeznek, mert ugye tök béna vagyok, nem fotómodell. 🙂 DE hatalmas szerencse, hogy jelen volt a bundás fotós segéd. 🙂

Amúgy visszagondolva nem volt olyan vészes ám, sőt meglepően sok jó kép készült, és szerintem gyorsan ki is választottam azokat, amik legjobban tetszenek. Te jó ég, teljesen más, mint amit én látok. De tényleg. Állítólag rossz a fény otthon… hát lehet benne valami. 🙂
Most már sokkal jobban érzem magam. Eddig szörnyen csúnyának tűntem magamnak, és sokszor betegnek… lássuk be, ha az embert a családja próbálja meggyőzni az ellenkezőjéről a tükörrel szemben, az nem a leghihetőbb, mert ők úgyis elfogultak. De ezek a képek egyáltalán nem voltak olyanok, mint a tükör. Ezek jól néztek ki. Egyáltalán nem egy olyan lányt mutatnak, aki egy rakás kezelésen, szurkáláson, vizsgálaton van túl. Barbi azt mondta ők ilyennek látnak. És ez megnyugtató, mert ha tényleg, akkor olyan nagy gáz nincs velem. Sőt! Tetszem magamnak. 🙂 Szóval úgy döntöttem, mostantól aki bámul, az nem azért mert beteg vagyok, hanem azért mert szép vagyok, és ők irigyek. 🙂

Szintem mindenkinek, aki hasonló helyzetbe kerül, ki kellene próbálnia, mert sajnos a betegség (és akik gonoszak) hajlamos velünk elhitetni, hogy nem vagyunk emberek közé valók, pedig ez egyáltalán nem igaz. Ezek a képek pedig segítenek, hogy legyőzzük ezt, hogy amennyire lehet, jól érezzük magunkat a bőrünkben, akkor is, ha amúgy minden rossz.

Nagyon köszönök mindent Barbinak és Barnabásnak, mert sokkal jobbá tették a mindennapokat. Már amikor kijöttem az ajtón sokkal jobban voltam, és azóta nem utálok kimenni.
Természetesen köszönöm a szőrcsomó + fekete orrnak is, hogy segített, és bár szörnyen fáradt volt, részt vett a műveletben. 🙂 Mondtam én, hogy az állatok különösen jó hatással vannak ránk.

 
Ez vagyok én…
… meg ez is

Szóval igen, így néz ki aki rákos. Nem, tényleg nem vagyunk ufók. Tessék hozzászokni, mert sajnos nagyon sokan vagyunk.

Ha tetszett, örülök, ha megosztod. Ha pedig érdekel a folytatás, kövesd a Füles Odú facebook oldalát is.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

  2. Kedves Dóri! Szépek a fotók! Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!

  3. Drága Dóri, ügyes vagy és szuper a kép, kérünk mééééég!!! És mindenki bekaphatja, akinek nem tetszik, hogy büszkén vállalod magad a betegség közben is! 🙂 Nekik fogalmuk sincs, hogy mennyi erő kell ehhez, átlépted egy óriási határodat! Gratula! 🙂 Szépséges vagy! Ölelés!


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!